2012. április 28.

Fekete pakolós táska


2 hete új munkahelyen dolgozom. Ez eddig tök jó. Viszont mivel helyben nincs megoldva az étkezés, így vinni szoktam magammal ebédet. Na de a meglévő, kis méretű táskáimba az ételhordó doboz már nem fér be. Én pedig utálom, ha még külön szatyrot kell magammal cipelnem. Úgyhogy mindenképpen szerettem volna egy közepes méretű, pakolós táskát, amibe belefér a kaja és esetleg még egy vékony kardigán is, mivel délutánra már nagyon meleg van, reggelente viszont sokszor még kell valami felső.
Először benéztem a megszokott kis használt ruha üzletembe, de sajnos ott most nem volt megfelelő méretű tatyó, ezért ma reggel felkerekedtem és kimentem a józsefvárosi kínai piacra.

Rég nem jártam már ott, talán van már 10 éve is. Akkoriban nagyon szerettem, mert jó olcsón meg lehetett venni ott minden olyasmit, amire akkor szükségem volt (pólók, farmer, cipő...). Azóta nem igazán volt lehetőségem ott vásárolni, de most úgy láttam, nem sok minden változott. Talán csak annyi, hogy kevesebb árus volt, mint annak idején, de még így is bőven elegen vannak. :)

Most konkrétan a táskákra igyekeztem koncentrálni. Nem volt túl sok helyen "táskás", de ahol viszont volt, ott elég nagy volt a választék. Láttam Louis Vouitton-t is! :) Gondolom, hamis volt, de ha jól hallottam, még így is 9000 Ft-ba került. Szerencsére nekem ilyesmire sosem volt igényem. A többi, márkajelzés nélküli táska átlagosan olyan 3-4 ezer Ft körül volt, de a legtöbb helyen volt amolyan "turkáló". Itt 1000-1500 Ft-os áron voltak táskák. Néhány esetben észrevettem, hogy hibásak, foltosak, de voltak teljesen hibátlanok is, talán utolsó darabok lehettek. Láttam egy csomó tök jópofa, most népszerű, színes változatot is, narancs, korall, türkiz színekben, konkrétan ugyanezeket lehet kapni több kisebb butikban - csak éppen jóval drágábban! :)

Az én elképzelésem a következő volt:
  • közepes méret
  • elsősorban fekete szín (bár kiegyeztem volna valami karamell barna vagy szürke árnyalattal is)
  • két kisebb fül a kézben/vállon hordáshoz, plusz hosszú vállpánt

Pont egy turkálós részen akadt a kezembe egy olyan változat, ami megfelelt a fenti paramétereknek. Egyáltalán nem volt első látásra szerelem, semmi extrát nem láttam benne (főleg a többi, jópofa táska között nem tűnt olyan jónak), de mivel olcsó volt és hibátlan, sőt még megfelelt az elvárásaimnak is, így elhoztam. 


Ma már jött velem egy kisebb sétára is és egyre jobban tetszik! Praktikus a mérete és bár tényleg semmi különleges nincs benne, örülök neki, hogy van végre egy basic pakolós táskám! :)

Neked van hasonló jellegű táskád, amit a suliba/munkába vagy a mindennapi rohangáláskor hordasz?


És ugye jelentkeztél már a nyereményjátékra?! :)

11 megjegyzés:

Teljesen korrekt kis táska :) Én már középsuli vége óta ilyen hobokkal mászkálok, annyi a különbség, hogy a hosszú vállpántról már 10.-ben lemondtam, jobban szeretem a rövidebb füleket és vállon vagy karon vinni a táskákat.

Általában csak ilyen táskákat veszek, mert mindenhez jól passzolnak. Ez is nagyon tetszik :)

Érdekes, én pont azt nem bírom, ha a karomon vagy a kezemben kell fogni egy táskát. Halálosan idegesít, hogy nem szabad a kezem. :)

Igen, közben én is rájöttem, mi a bajom vele és egyben mi a legjobb benne: totál univerzális! Nem kötött konkrét stílushoz, színhez, gyakorlatilag bármihez felvehető, egy bőrdzsekis szereléstől kezdve a farmeron át akár egy elegánsabb, üzleties öltözékhez is. Azt hiszem, ez igen nagy előny!

szerintem is szuper a táska, mert minden belefér, lehet pakolni bőven, ide-oda menni vele, munkába, suliba tökéletes :)
LV hamisítvány 9ezerért ooooh, alkudni lehet? LOOOL

ááá én pont ilyen táskát keresek!!!:) legyen fekete, tudjam vállon hordani, de legyen hosszú pántja is. de akárhol láttam idáig hasonlót, árban sajnos sose volt megfelelő...:/

Ami az alkut illeti: a kínai piacon maga az eladó mondja, hogy "jó, lehet még alkudni"! :D Pedig én nem vagyok az a típus, utálom az ilyesmit...
(Egyébként pedig köszönöm Viki a hozzászólást!)

Pesti vagy? Ha esetleg érdekel ez a kínai piacos, viszonylag könnyen el tudom magyarázni, hol találod azt az árust, akitől én vettem, csak írj egy mail-t, ha érdekel (lásd: Kapcsolat)!

aztabetyárját, kínai piac... vagy 10 éve jártam ott a nagymamámmal, sejj, kár hogy ilyen messze lakok, pedig de elmennék most. :)

imádom az ilyen óriási táskákat, és mindig ilyenre vadászok :)

Nekem is hasonló van,én is kínaiból vettem :)

Megjegyzés küldése